“Az elképzelések szerint a helyi közösség örömére és épülésére szolgál majd az a parányi templom is Murgán, amelyet magánszemélyek kezdeményezésére, jelentős állami támogatással igyekeznek megmenteni. […] Balogh Margitban ekkor érlelődött meg az elhatározás: minden követ megmozgat ahhoz, hogy megmentsék ezt az eredetileg 1796-ban felszentelt „ékszerdobozt”. Legalább tíz éven át minden lehetséges fórumon elmondta, az odalátogatóknak megmutatta, hogy a 2009-ben országos műemlékké nyilvánított templom miért nemzeti érték, és miért kell megóvni a jövőnek. 2021 nyarán egy szakmai konferencián kapta az első biztatást és a konkrét tanácsot, mi minden szükséges az eredményes pályázáshoz: egy olyan civil szervezet, amely a magáénak érzi az ügyet, illetve az, hogy nyújtsák be a szükséges szakmai dokumentációt.” – írja az evangelikus.hu
-
Legutóbbi bejegyzések
Közelgő események
2024. október h k s c p s v « máj 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31