A murgai evangélikus templom visszatérő látogatói


“Már harmadik éve térnek vissza a Tolna-vármegyei Murga községbe, ahol ugyan áll egy evangélikus templom, de évek óta használaton kívül van, ahogy maga a falu lakossága is igen csekély. Kihaló félben lévő település, pedig történelmi kincsek vannak ott, amit Dr. Balogh Margit egyháztörténész a „véletlennek„ köszönhetően fedezett fel. Küldetésének tekinti ezeknek megmentését, amibe beletartozik a templom is. Három éve, mikor a gyülekezet először ment, az épület kettéhasadt állapotban volt, és évek hosszú sora óta egyetlen istentiszteletet sem tartottak benne. Így a táborozók hagyományává vált, hogy a szombat délutánt, egy rövid környékbeli kirándulás után a templom takarításának szenteli. Így volt idén is. Ám ez a vasárnap nemcsak attól volt különleges, hogy az időközben felújítás alatt álló evangélikus templomban nem volt se pad, se világítás, por viszont annál több, hanem attól is, hogy egy nagyvenyimi család úgy döntött, 4 lánygyermekét, ebben a több százéves templomban keresztelteti meg.” – írja a duol.hu


Kép forrása: duol.hu
Kategória: Médiamegjelenések | Hozzászólás most!

Előkerült a murgai evangélikus templom 226 évvel ezelőtt lerakott alapköve

A murgai evangélikus templom felújításán dolgozó munkások 2022. december 8-án az oltár mögötti elfalazott mélyedésben egy kőládát találtak. A szakirodalom tudott a létezéséről, de látni a mai generációkból senki nem látta. A kőláda előlapján ez olvasható: „Der Grundstein der eva. Kirche Murga, den 20ten Noveb. 1796” (murgai evangélikus templom alapköve, 1796. november 20.). A láda tetejének kerületén pedig a következő felirat van: „Depositus per Sp. D. Georgium Jeszenszky 1796″, azaz „elhelyeztetett a tekintetes Jeszenszky György úr által”. A láda további elhelyezéséről a tulajdonos, azaz az evangélikus egyház illetékese fog dönteni.

Kategória: Egyéb kategória | Hozzászólás most!

Megkezdődött az evangélikus templom felújítása

Örömmel adjuk hírül, hogy megkezdődött a murgai evangélikus templom felújításának első üteme. 2022. október 20-án megtörtént a helyszín átadása, ezt követően Szász Gábor fővállalkozó emberei hozzáfogtak az érdemi munkához. Első lépésként a cementes (ezért nem pára- és légáteresztő) lábazati vakolatot verték le, a törmeléket elhordták, jelenleg előkészítik a fugák kaparását. A szigeteléssel foglalkozó alvállalkozó már szemlézett: két oldalról kell bevágni a templom falába, a padlóhoz a lehető legközelebbi szinten és ott fogják besajtolni a szigetelő lemezeket. Ennek következtében a padokat részlegesen el kell majd bontani.

Kategória: Egyéb kategória | Hozzászólás most!

II. helyezés a felsőnánai Szalámi Feszten

Murga Község Önkormányzata is benevezett egy helyi szalámival a július végén, Felsőnánán megrendezett Szalámi Fesztre. A murgai szalámit a második legjobbnak ítélte a zsűri.

Kategória: Egyéb kategória | Hozzászólás most!

A Tolnatáj TV összeállítása a murgai falunapról

A 2022. július 9-én, Murgán megrendezett falunap történéseibe a Tolnatáj TV alábbi videója enged egy kis betekintést.

Kategória: Egyéb kategória | Hozzászólás most!

Szombat esti orgonakoncert a murgai evangélikus templomban

Május 28-án, este 6 órától remek orgonakoncert valósult meg Murgán az evangélikus templomban annak örömére, hogy az orgonát sikerült felújíttatni Laukó Levente orgonaépítővel, névtelenséget kérő adományozóknak köszönhetően. Az orgonán Teleki Miklós orgonaművész játszott, Bogdán Cecil pedig tárogatón fújt közönségcsalogatót. A kulturális eseményre háromszor annyian látogattak el, mint amennyi a falu teljes lakossága :). Az előadás után a falubéli, ügyeskezű asszonyok által készített finom falatok várták a vendégeket egy agapé keretében.

A koncert progam- és helyszínismertető füzetkéje ITT érhető el.

Kategória: Egyéb kategória | Hozzászólás most!

Az első lépések egy helytörténeti kiállítás felé…

A budapesti székhelyű Forum Hungaricum Nonprofit Kft. és Murga Község Önkormányzata együttműködési megállapodásának köszönhetően közfoglalkoztatottként munkába lép Dudor Cintia. Feladata 2023. február 28-ig a Vitéz Zsolttól tavaly november végén ajándékba kapott néprajzi gyűjtemény tárgyainak tisztítása annak érdekében, hogy létrejöhessen egy murgai helytörténeti kiállítás.

Kategória: Egyéb kategória | Hozzászólás most!

Önkéntes nap Murgán

2022. március 12-én a „Tíz fecske” Faluvédő Egyesület és az önkormányzat szervezésében mintegy húsz falubeli hozzákezdett a Nagy Rendrakáshoz, aminek végcélja a Vitéz Zsolt által a falunak ajándékozott néprajzi gyűjtemény méltó elhelyezése és egy helytörténeti kiállítás készítése. A lelkes csapat a hajdani bolthelyiségből a sportpálya melletti kis épületbe vitte át a rendezvények kellékeit (padokat, asztalokat, sátort és tartozékait). Az új raktárt az előző héten Dudor Cintia kitakarította. A rendrakás részeként a belső udvaron felhalmozott kacat mennyisége is apadt: szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás, illetve lomtalanítás lett a sorsa. A bolthelyiség tágas, a néprajzi gyűjtemény megtisztított darabjainak átmeneti tárolására alkalmas, de bútorzatában sajnos igen élénk szúélet zajlik: ez a kártevő megtámadta és folyamatosan rágja a faelemeket. Még sok teendő vár ránk, amelyhez minden murgai segítő együttműködését várjuk!

Kategória: Egyéb kategória | Hozzászólás most!

Murgai disznótoros hétvége

2022. február 26-27-én egy EU által finanszírozott pályázat (EFOP-1.5.2-16-2017-00030) keretében kétnapos esemény került megrendezésre Murgán. A hétvége disznóvágással, majd annak feldolgozásával indult, bevonva a falubelieket és a környező településről érkező érdeklődőket. A szombati nap a sertés feldarabolásával, a szalonna abálásával, kolbász- és hurkatöltéssel, disznósajt-készítéssel, sütéssel-főzéssel, és még számos, a disznóvágáskor esedékes munkálattal telt, majd egy esti, közös vacsorában csúcsosodott ki, amelynél még harmónikazene, valamint sváb és magyar népdalok is előkerültek.

Vasárnap előadások, interaktív programok várták az érdeklődőket. Az egyik érdekes eseményen a Pécsi Állatkert meghívott munkatársa hozta közelebb és ismertette meg a hallgatóságot olyan állatokkal, melyek elsőre sokakban félelmet keltenek: pókokról és hüllőkről volt szó. A bemutató végén lehetőség volt megsimogatni egy gabonasiklót, valamint kézbe venni Bencét, a szakállas agámát is. Az állatoknak nagy sikerük volt, a jelenlévők rájöttek, hogy kellő óvatosság mellett nincs miért félniük tőlük.

A kétnapos program Häuszer Beáta énekesnő (és lánya) jó hangulatú, színvonalas produkciójával folytatódott, majd egy bőséges, finom vacsorával zárult a disznótoros ételek színe-javából. Remek alkalom volt ez a hétvége arra, hogy a falubéliek, egy kis időre kizökkenve a mindennapok feladataiból, kellemes időt töltsenek együtt, és közelebb kerüljenek egymáshoz.

Kategória: Egyéb kategória | Hozzászólás most!

Szívességek napja Murgán

A téli félév az év sötétebbik fele, rövidebbek a nappalok, hideg is van és a kisebb falvakban, így Murgán is, ilyenkor kevesebb a mozgás, nem dolgozunk kint a kertjeinkben, ritkábban futunk össze a szomszédjainkkal, kevesebbet beszélgetünk, a házak melege, a kályhában ropogó tűz inkább becsábít minket az otthonainkba. Az évszakok váltakozásának természetes ritmusa ez, de megvan az a veszélye, hogy könnyen bezárkózhatunk, elkaphat minket a magány érzése. Ezért nem is jöhetett volna jobbkor Murga Község Önkormányzata és a falu lakói által 2022. január 22-ére szervezett Jó tett helyébe jót várj! névre keresztelt Szívességcsere-program, amely az EFOP pályázati program keretében valósult meg és ahol – ha talán kissé megváltozott formában is – de felelevenedett a régi fonók hangulata és alkalom adódott kapcsolatokat építeni, új dolgokat tanulni épp úgy, mint jó ízű, kötetlen beszélgetéseket folytatni. Az együtt töltött délután során, a program címéhez méltó módon, mindenki betett valamit a közösbe: volt előadás a szívességek közösségépítő és a generációkat összekötő hatásáról (Ágoston-Papp Mónika), a hozzáértő favágás és -aprítás néhány apró csínját-bínját is megismerhettük (Erdős Dezső), a hőgyészi gyermeklányok vidám tánccal csaltak mosolyt az arcokra, de a selyemfestés rejtelmeibe is beavatták az érdeklődőket (dr. Biró Voiletta). Érkezett spontán felajánlás gyümölcsfákról, amit a falu a közterületeire ültethet el (Jókai Eszter), faaprításban nyújtott segítségről, lehetett tanulni a foltvarrás, házi varrás praktikáiról (Zsinka Jánosné) és a csuhétárgyak készítéséről (Pete Jánosné), belekóstolhattak az érdeklődők a korongozás mesterségébe (Ágoston-Papp Gábor)  és – mindenki legnagyobb örömére – a punyába is, aminek nemcsak az elkészítését ismertük meg (Száraz Anna), hanem a nap méltó lezárásaként egy közös étkezés során el is fogyaszthattunk belőle egy jó adagot, egy remek pörkölt kíséretében. A nap egyik fénypontja a bolhapiac volt (Dudor Cintia, Pere Erzsébet), ami a Golden Tiger’s Kung-Fu iskola jóvoltából valósulhatott meg és ahol a tárgyak csere-beréje is sok örömet okozott, de még jobb volt azt látni, hogy a részvevők egymást segítették abban, hogy mindenki rátaláljon néhány számára hasznos, hozzáillő ruhadarabra vagy használati tárgyra, be tudja csomagolni, haza tudja vinni a kincseit. Azt hiszem a szombat délutáni eseménynél nem is lehetett volna jobb alkalmat találni, hogy elűzze kicsit a téli bezárkózást és megerősítse az összetartozás élményét.

– Ágoston-Papp Dorottya –

Kategória: Önkormányzati rendezvények | Hozzászólás most!